A lottó és az álomvilág

Megmondom őszintén, hogy Magyarországon soha nem lottóztam. Orwell azt találta írni az 1984-ben, hogy a lottó is meg van bundázva. Várnak, várnak, amíg magasabbak lesznek a nyeremények, s ugye minél magasabb az összeg, annál többen játszanak. Ez persze lehet, hogy nem igaz. Végül is mindegy. Az Amerikában töltött 3 évem alatt mégiscsak rászoktam egy időre a lottózásra és utólag nem bántam meg. Elmondom nektek, hogy miért.

Amerika ugye az álmok országa, mondják sokan. Ez persze nem így van - megsúgom nektek - de a jólét mindenesetre beoltja az embereket, hogy minél többre vágyjanak. Így született ugye a világ első számú fogyasztói társadalma. Made in USA, mégpedig a javából. Nem is csoda, hogy az Egyesült Államokban az emberek 90%-a pénzben méri a boldogságot, s abban, amit a világnak a saját gazdagságából meg tud mutatni.

Be kell, hogy valljam, ebbe a hibába egy kicsit én is beleestem. Igazából persze nem hívnám ezt hibának, egyszerűen csak az adott társadalomnak volt rám ilyen hatása és kész. Nem is beszélve arról, hogy egy olyan étteremben dolgoztam, ahová csupa dúsgazdag ember járt. Nap mint nap gazdagokat látni az nem olyan felemelő. Lényeg a lényeg, elkezdtünk lottózni Papó (azaz Zoli) barátommal, hátha szerencsénk lesz.

A new yorki lottó adómentes alsó nyereményhatára 3 millió dollár (kb. 600 millió Ft), heti 2x húzzák (szerdán és szombaton) és minden egyes telitalálat nélküli alkalommal 3 millióval emelkedik ez az összeg. Vagyis 2-3 hét után már 18 millió is lehet és így tovább. Az nem kevés. 6 számot kell eltalálni, s ha jól emlékszem a 2-esért már fizetnek 1 dolcsit. Annyiba kerül egy tét. (Ami nagyon nem sok, pláne, ha összehasonlítjuk a két ország életszínvonalát, itthon ugye most 175 Ft egy tét ára.) Szóval játszottunk heti 2x2 sorozattal. Általában volt egy fix számsorunk, meg egy gép által választott random sor. Heti 4, azaz négy dollárt költöttem el lottózásra, ami nem vágott a földhöz.

A sorsolás előtti napokon (pláne amikor már hatalmas volt a nyeremény) Papóval néha órákat töltöttünk álmodozással, hogy miket fogunk csinálni, ha nyerünk. A sok álmodozás rengeteg sírva röhögéssel is végződött, így az álmodozással még az egészségünknek is adtunk egy kicsit. (Már amennyiben igaz az, hogy a nevetés gyógyító hatású.) Teltek múltak a hónapok, de mi soha nem nyertünk. Végül ez aztán így is maradt. Hogy pontosan hány száz dollárom bánta ezeket a próbálkozásokat, már nem emlékszem rá.

Nem sokkal a hazautazásom előtt megint szóba került a lottózás és én szóvá tettem a Zolinak, hogy bár ne költöttem volna el azt a több száz dollárt anno, most annyival is előrébb lennék. Erre Zoli egy nagyon bölcs gondolattal válaszolt, amit a mai napig nem felejtettem el: "Te Papó - egymás között mi Papónak hívtuk egymást -, most komolyan pénzre váltanád azokat az álmodozással teli röhögős estéket? Nem emlékszel, hogy hány alkalommal szakadtunk szét a mosolygástól és milyen jól eső érzéssel aludtunk utána el?"

Nos, valóban igaz. Ahogy a Mastercard reklám is mondja:
1. Nyaralás cipruson - 300 ezer Ft
2. Cipő a gyereknek - 25 ezer Ft
3. Ülőgarnitúra a nappaliba - 400 ezer Ft
4. GYEREK MOSOLYA (vagy a mi esetünkben az a sok kellemes, álmodozással teli óra) – MEGFIZETHETETLEN.

Ez tényleg ennyire egyszerű. Ha esetleg soha nem nyernél, ez mindig jusson eszedbe. :-)